Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
Már senki sem mentheti meg Európát attól, hogy egy tagállama kormányában a szélsőjobb is szerepet kapjon.
„Miközben Németországban – ideológiai különbözőségeik miatt – egy sor nehézség merült fel a koalíciós tárgyalásokon az uniópártok, a liberálisok és a környezetvédők között, Ausztriában olyan olajozottan zajlottak a megbeszélések az Osztrák Néppárt és a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt között, mintha mindig egy koalícióban lettek volna. Múlt héten a két párt bejelentette, egyetértenek a fő kérdésekben, így már senki sem mentheti meg Európát attól, hogy egy tagállama kormányában a szélsőjobb is szerepet kapjon.
Ausztriában azonban nem látják tragédiának a fejleményeket. 2000-ben, amikor Wolfgang Schüssel és Jörg Haider állapodott meg az új kabinetről, Bécsben, a Heldenplatzon 150 ezren tiltakoztak a szélsőjobb kormányzati jelenléte ellen. Múlt szerdán viszont a szervezők szerint tízezren, a rendőrség szerint mindössze háromezren voltak jelen az FPÖ ellen szervezett tiltakozáson. Heinz Christian-Strache FPÖ-elnök szélsőséges körökkel való kapcsolatát sokan már csak afféle fiatalkori csínytevésnek tartják.”